7 legfontosabb lépés

A 7 legfontosabb lépés webáruház indítása előtt

A 7 legfontosabb lépés webáruház indítása előtt lényeges, mert a jövőjét határozod meg vele. Ha nem teszed meg ezeket, olyan mintha tankolás nélkül indulnál hosszú útra, kabát nélkül mennél ki a hóviharba, vagy a két kezeddel – mindenféle szerszám nélkül – kezdenél el kertet művelni.

A 7 legfontosabb lépés egyben 7 döntés, amelyek meghatározása alapvető ahhoz, hogy egyáltalán működni tudjon. Ez időbe és munkába telik, de minden lépése megéri, mert rengeteg problémát megelőz, és évekre jól működővé teheted a webáruházat, ha jól előkészíted.

Az, hogy valaki más sikeresen csinálja és ennek hatására vágsz bele, vajmi kevés a boldoguláshoz. A szükséges ismeretek megszerzését és a tanulást nem spórolhatod meg. Azt viszont igen, hogy olyan hibákat elkövess, melyek elkerülhetők, amennyiben előre felkészülsz fejben, „papíron”, tervvel és tesztekkel.

Mivel kapásból ezt megcsinálni nehéz lenne, ezért készült ez a cikk, hogy a segítségével tudjad mit tegyél. A sorrend most nem lényegbevágó, ami szükséges, hogy mindegyik ponttal külön foglalkozzál, majd a végén szinkronba hozd amit elhatároztál. Egy szakember segítsége persze sokat számít, ha van rá lehetőséged, használd ki!

De vele is könnyebben működsz együtt, vagy fogadsz el tanácsokat, ha az alábbiakat már ismered és eldöntötted. Előkészület közben is számos kérdés fel fog merülni benned, amelyeket jegyezz fel, s amint lehet, nézz utánuk. Sok-sok apróság van, ami később fontos lesz, és meg kell csinálnod majd őket, hogy megfelelően működjön az egész. webáruház indítása

1.Kiket célzol meg?

Ez elvileg egy egyszerű kérdés, mégis sokan elcsúsznak rajta. A lehető legrosszabb válasz, hogy mindenkit, vagy bárkit. Léteznek ugyan tömegigényeket kiszolgáló, szinte minden termékkel foglalkozó webáruházak, de ők sem valók mindenkinek. Meg kell határoznod a célközönségedet, és őket megszólítani, ahhoz, hogy jól működjön a dolog.

Még amennyiben sokféle terméktípust forgalmazó webáruházad van, akkor is bizonyos típusú emberek csoportját fogja vonzani, és nem mindenkit. Meg kell határoznod, és leírnod pontosan kiknek szól, ugyanis ez alapján lehet jól elkészíteni mindazt a szöveget, képet és videót, ami vásárló közönség számára értékesíti amit árusítasz.

Milyen jellemzők alapján érdemes beállítanod a célközönséget?

  • Életkor – gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, idősebbeknek, vagy több korosztálynak szól?
  • Hely – országon belül, vagy külföldön is értékesítesz?
  • Társadalmi réteg – alsó osztály, középosztály, felső osztály
  • Foglalkozás szerint – kétkezi munkásoknak, irodai alkalmazottaknak, vállalkozóknak, üzleti szférában dolgozóknak, vezetőknek, és így tovább
  • Iskolázottság szerint – általános, szakmunkás, középiskola, felső iskolák
  • Érdeklődés szerint – egészség, műszaki, sport, építés, jármű, játék, oktatás, divat, stb.
  • Fizetőképesség szerint – minimálbér, takarékosabb réteg, tehetősebbek, luxus kategória

 

A fentiek csak példák, ezeken kívül számos más osztályozás lehet, a lényeg, hogy ezeket pontosan határozd meg, mielőtt bármilyen webshopos értékesítési rendszert felépítesz. Olvasd el ezt is: Webáruház vásárlók típusai

 

2. Milyen típusú webáruházat akarsz?

Online, vagy offline?

Ha csak online webáruházat készítesz, azaz csupán online termékeket forgalmazol, vagy közvetítesz úgy, hogy nem kell fizikai termékekkel bajlódnod, egy csomó hibalehetőségtől mentesülsz. A kérdés ez esetben az, hogy mekkora a megtérülés, amit árulsz, vagy közvetítesz, ugyanúgy működni fog-e 5, 10, 15 év múlva is?

Ha offline termékeket árulsz, akkor – amennyiben nem csak közvetítő vagy – raktározás, logisztika, szállítás, mind, mind a szervezés részét képezik, amelyeket meg kell oldanod. A harmadik lehetőség az, hogy online és offline termékeket is árulsz, ami a sikeresség és a hibalehetőségek számát egyaránt megsokszorozza.

Saját termékeket forgalmazol, vagy dropshipping -ben utazol?

Ha saját termékeket árulsz, lényegesen nagyobb a felelősség, a minőség, számonkérhetőség nagyobb, viszont egy kézben van minden. A dropshipping működését elolvashatod egy régebbi cikkben. Utóbbi esetben te csak mint közvetítő vagy, és egy sor fárasztó művelettől mentesül a céged. Hátránya, hogy nem lehetsz ráhatással a termékek minőségére, eredetiségére.

Ingyenes, vagy fizetős webáruház motort használsz?

Az ingyenesnek a legnagyobb előnye, hogy a használata nem kerül pénzbe. Hátránya, hogy – bár elég jól testre szabható – minden lehetőséget nem tudsz megvalósítani vele. Tehát speciális egyedi funkciókat eléggé nehézkes létrehozni vele fejlesztői támogatás nélkül, valamint arra sincs garancia, hogy mindig olyan jól fog működni.

A fizetősnek a hátránya a költsége. Az ingyenessel szemben itt egészen egyedi funkciókat is megoldhatsz, a rendszert fejlesztik, és garanciát is ad. Kérdés, hogy a te terveidbe anyagi, technikai és egyéb szempontokból melyik illik a legjobban? Az is igaz, hogy az ingyenes sem teljesen az, mert ami nem megoldható, valahogy meg kell oldanod.

Bérelt webshop, vagy egyedi programozású?

A bérelt webáruház motor kezelése viszonylag könnyen megvalósítható, testre is szabhatod, valamint tartozik hozzá fejlesztői támogatás. Hátránya, hogy az egyedi elképzelések csak korlátozottan valósíthatók meg. Az egyedi programozású webshop ellenben komolyabb indulási, majd működtetési költségekkel járhat.

Az utóbbinak előnye, hogy egészen speciális egyedi igényeket is ki tudnak elégíteni. A fejlesztő garanciát is vállal, és a webshopod különleges, egyedi lehet, ami kiemeli a mezőnyből. Hátránya a magas költségek mellett, hogy a programozása bonyolult lehet, és rá vagy utalva a fejlesztő cégre. Ha az valami miatt elérhetetlenné válik, gondok léphetnek fel a jövőben.

3. Milyen típusú termékeket fogsz árulni?

Sokféle jellegű termékeket és termékcsoportokat, vagy egyfélét?

Ha egy bizonyos terméktípusra állsz rá, annak előnye, hogy (remélhetőleg) minden szükséges kiegészítő kapható lesz nálad. Sőt, lehetsz egy termék fő forgalmazója is (főleg, ha saját), ami nagyszerű pozicionálási lehetőség. Ez esetben érdemes a minőséget és a szakszerűséget is értékesítened, ami a legjobb vevőket vonzza.

Ha többféle termékkel foglalkozol, akkor lehet bizonyos témák/termékcsoportok mentén, vagy szinte bármilyen termékekkel. Itt is könnyebb megcélozni a vevőközönséget, ha csak bizonyos téma köré építed az eladandó termékeket. Ha szinte mindennel foglalkozol, megnöveli a lehetőségeket, viszont nehezebb kiemelkedni, és a verseny is nagyobb.

Milyen jellegű termékeket árulsz?

A lehetőségek száma itt (is) szinte határtalan. Attól függőn, hogy mire van rálátásod, mihez értesz, és mit tudsz árulni, válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet. Néhány példa a főbb típusokról:

  • Online termékek: programok, szoftverek, e-könyvek, képek, filmek, stb.
  • Ruházkodással kapcsolatos termékek.
  • Háztartási cikkek: elektromos berendezések, háztartási gépek, bútorzat, stb.
  • Egészségügyi cikkek: Étel, táplálék kiegészítők, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, stb.
  • Tudással kapcsolatos termékek: Oktatóanyagok, tankönyvek, hang és video anyagok.
  • Szórakozással kapcsolatos termékek: Video, könyv, zene, stb.
  • Mindennapi eszközök: Szerszámok, telefonok, járművek, stb.

Ehhez kapcsolódóan érdemes elolvasnod a Milyen termékeket áruljak a webshopomban című cikket.

4. Milyen szempontoknak és elvárásoknak kell megfelelned jogilag?

Magánszemély nem lehet webáruház üzemeltető. Ehhez olyan vállalkozás kell, amely az ahhoz szükséges tevékenységi körrel rendelkezik. Amennyiben speciális termékekről van szó, az is lehet, hogy külön szakhatósági engedély szükséges. Ami magát a webshopot illeti, szintén több feltételnek meg kell felelni, melyekről tájékoztatni kell a vásárlókat is.

A webáruházban szerepelni kell a következő adatoknak:

  • A képviselő cég/vállalkozó neve, elérhetőségi adatai.
  • Vállalkozással kapcsolatos adatok, úgymint cégjegyzékszám, adószám, nyilvántartó cégbíróság megnevezése, stb.
  • Tájékoztatás az áruházban megvásárolható termékekről és szolgáltatásokról.
  • Adatkezelési tájékoztató.
  • Általános szerződési feltételek.
  • Szállítási mód, határidő és költségek.
  • Feltételek, garancia, elállási lehetőség.
  • A vásárlás, regisztráció és az ezzel összefüggő tevékenységek pontos menete.

5. Mi az, amit tudnia kell a webáruházadnak?

Webshop és webshop között óriási különbségek lehetnek. Lehet egészen egyszerű és kicsi, valamint hatalmas, milliónyi oldallal és funkcióval. Kérdés, hogy mennyi terméket árusítasz, mekkora közönséget célzol meg, és mennyi időd, pénzed, ismereted van a létrehozásához.

Milyen mértékben legyen automatizált?

Bár technikai dolognak tűnhet a kérdés, sok más tényezőhöz kapcsolódik. Mennyi időd van, megbízol-e másokat az üzemeltetéssel, lesz-e ügyfélszolgálatod, milyen jellegű termékek lesznek benne, stb. Minél nagyobb mértékben automatizált, technikailag annál precízebbnek kell lennie, s lehet, hogy sokkal többe kerül, viszont egy csomó felesleges munkától és hibalehetőségtől megkímélhet.

Vannak persze események, amiket nem lehet teljesen automatizálni. Ilyen, amikor az ügyfélnek olyan kérdése van, melyre a választ a súgóban, vagy gyakori kérdésekben nem találja, és a gépi intelligencia sem tudja. Erre is érdemes felkészülni, és tervet készíteni. Tudnod kell azt is, minél egyedibb, speciálisabb a webshop, annál nehezebb a teljes automatizálás.

Milyen és mennyi funkciót akarsz beépíteni?

Vedd figyelembe a felhasználóbarát webáruházak elveit! Számtalan modul, vagy funkció beépíthető egy webáruházba. Egy a kérdés, az mennyiben segíti a látogatókat a vásárlási folyamatban? Ha segíti, és ezzel együtt a konverziókat is növeli, akkor megéri. Ha nem biztos, akkor nem érdemes, mert a túl sok funkció bonyolíthatja, és növelheti a hibalehetőségek számát.

Milyen főbb funkciók lehetnek?

  • Termék egyedi bemutatása, megtekintése.
  • Vásárlási folyamat kezelő.
  • Megrendelést véghez vivő, azt lezáró funkciók.
  • Információkat elkérő és nyilvántartó rendszer.
  • Kapcsolódó e-mail rendszer.
  • Kampányokat segítő modulok.
  • Egyéb modulok, pl. egyedi landing oldal, stb.
  • Termék feltöltő, frissítő modulok.
  • Szállítási modulok.
  • Bankkártyás fizetést lehetővé tevő modulok.

 

Érdemes először a főbb funkciókat megtervezni, amelyek az alapvető működést szolgálják, és később finomítani a folyamatot. Fontos, hogy jól meg legyen csinálva, és időtálló legyen, mert egy jól működő webáruház folyamataiba belenyúlni kockázatos. Tehát az alapok jól működjenek, legyenek tesztelve, ezekhez ár ne kelljen nyúlni.

6. Mi az, ami világosan megkülönböztet más webáruházaktól?

Mi az, ami a te webáruházadnál a legjobb a vevő szempontjából? Az árak? A minőség? Az egyediség? A kiszolgálás? A rendelés egyszerűsége, könnyűsége? A termékek specialitása? Ezeket mind érdemes végig gondolnod. Ha az árat teszed az első helyre, és mások is forgalmaznak hasonló termékeket, készülj fel rá, hogy mindig lehet olcsóbb, és ezzel (végleg) győzni nem lehet, legfeljebb csődbe menni.

Kell hogy legyen valami, ami miatt a te webáruházad a vevők fejében megmarad. Valami, amit hozzáköthetnek, és az pozitív érzéseket ébreszt bennük. A legutóbbi, webáruház online marketing tippekkel foglalkozó cikkben több ilyent említettem. A legjobb, ha minden szempontból törekedsz az optimalitásra, de meg kell találnod azt az egy kiemelkedő jellegzetességet, ami a te webshopod kiemeli a többi közül.

Lehet, hogy ez csak többszöri tesztelésre derül ki, ami nem baj. Nem mindig tudjuk előre – főleg, ha többféle terméket forgalmazunk – mi az a jellegzetesség, amire mások a leginkább figyelnek. Legyen egyvalami, amit a legszívesebben nálad vásárolnak meg. Ez lehet egy termék is, vagy a körítés, ami hozzá jár, illetve a vásárlással járó élmény.

7. A tervezés

A tervezés az a művelet, mely során meghatározod a célokat, az elvégzendő feladatokat, műveleteket, s minden mást, ami ezekhez kapcsolódik. Tervezés nélkül, csak úgy hasra csapva nem lehet jól működő webáruházat csinálni. A tervezés történhet papíron, számítógépen, telefonon, táblázatokban és dokumentumokban – akár mind együtt – de részletesnek kell lennie.

A mérete a néhány oldaltól akár egy kis könyvig terjedhet. A lényeg az, hogy te és a fejlesztők (vagy ha van, akkor a többi tulajdonos is) tisztában legyen azzal mi a cél, és mi a feladata. Itt tökéletes szinkronnak kell létrejönnie, mindenki tudja a maga  dolgát, különben könnyen káosszá válhatna az egész.

Ezért – főleg eleinte – rendszeresen egyeztetned kell a közreműködőkkel, valamint többször is letesztelned a rendszer működését. Mindezt érdemes dokumentálni, s minden szükséges apró változtatást feljegyezni, majd rögzíteni, hogy pontosan mi a teendő, mikor és kinek.

Mik szerepeljenek a tervben?

  • Webáruház célja
  • Mekkora bevételek célzottak
  • Valószínűsíthetően mekkora látogatószám szükséges
  • A célközönség meghatározása
  • Milyen típusú, milyen és mennyi termék lesz.
  • Milyen adatok szükségesek a termékekhez
  • Vásárlási folyamat leírása
  • Szükséges technikai feltételek és körülmények
  • Jogi feltételek megteremtése
  • Adatkezeléssel kapcsolatos műveletek.
  • Könyvelés
  • Utánkövetés módszerei
  • Mik a teendők hibák esetén
  • Ügyfelek tájékoztatása, kérdéseik kezelése

 

Webáruház tervezése

A webáruház megjelenésének az első és legfontosabb szempontja, hogy jól konvertáljon. Számít a kinézet, a külső, és a dizájn minden eleme, de minden csak annyit ér, amennyire elősegíti a vásárlást. Tehát a webshop kinézete és működése ezen alapuljon.

  • Azonnal látszódjon mire való, és mit kell tenni.
  • Semmilyen figyelemelterelő elem ne legyen rajta.
  • Olyan legyen, hogy az egyetlen logikus lépés a vásárlás felé vezessen.

 

Mit jelent ez a gyakorlatban? Mivel a webáruházat a célközönség számára készítjük, már az első pillanatban azt kell lássa és érezze, hogy jó helyen van, pontosan ez az, amit keresett. Az élményt, hogy itt és most megszerezheti azt az eszközt, amely megoldja a problémáját, vagy kielégíti egy igényét.

A képek, vagy ha van video, olyanok legyenek, amik azonnali pozitív érzést váltanak ki. Ezért hatásosak az olyan reklámok, ahol valaki használ egy terméket, amit élvez, és boldog tőle. A vevők pontosan ugyanezt az élményt akarják átélni. Ha az első pillanattól fogva megragadjuk őket, akkor az a vágy fogja vezérelni őket, hogy megszerezzék, amit megláttak.

A jó dizájn nem azt jelenti, hogy a webáruház teletűzdelt mindenféle csili-vili, trendi elemekkel. Hanem azt, hogy pontosan arra vezeti a látogatót, ami a célja. Nem kell a felesleges díszítés, ami jól mutasson, az a termék, és az vonzza a tekintetet, ne a kiegészítő elemek.

A webáruház megtervezésekor gondoskodni kell arról, hogy semmilyen figyelem elterelő elemek, felesleges lehetőségek ne legyenek ott. Tehát a látogató meglátja a terméket, ami kellően vonzó. Két dolgot tehet. Kilép, ami nem valószínű, ha a termék érdekli, vagy megnézi, és a következő kattintással tovább válogat, vagy elkezdi a vásárlási folyamatot.

Ha megnézed a világ legmenőbb, legnagyobb forgalmat lebonyolító webáruházait, láthatod milyen a külsejük, és mi módon lehet bennük navigálni. Kiváló példák ahhoz, hogy lássad, hogy lehet ezt nagyon jól csinálni. Mindez jól működik kicsiben is, neked az a dolgod, hogy teszteld.

Nem mindig az a legjobb, ami annak látszik, a tesztelés arra jó, hogy egy-egy folyamatot, vagy elemet megvizsgálhassunk, segíti, vagy hátráltatja-e a vásárlási folyamatot, és a konvertálást. Könnyű legyen a választási lehetőség! Nyilván sok termék esetén ez bő, de ha már elindul a vevő a választásban, minél kevesebb döntést kelljen hoznia.

Amikor már választott egy terméket, ne ajánljon fel a rendszer 20 másikat mellé, mert ezzel csak megzavarja. Hanem ha döntött már valamelyik mellett, akkor fel lehet ajánlani kiegészítő terméket, vagy másik hasonlót, amit most akár kedvezményesen hozzá kérhet. Ilyenkor vagy választ, vagy nem, de nem gondolkodik olyan sokáig. Azonban ez csak egy apró példa, érdemes elolvasnod a 12 értékesítési módszert is.

Tehát mi a lényeg a webshop tervezésekor?

  • Pontosan tükrözze az adott termékkör érzését, arculatát.
  • Egyszerű legyen, a lényeggel a fókuszban.
  • A termékek megjelenítése erős érzelmeket ébresszen.
  • A navigáció a lehető legkönnyebb, és egyértelmű legyen.
  • Semmi se terelje el a látogató figyelmét.
  • Mobil eszközökön is jól működjön mindez.
  • Elég gyors legyen a felület és a betöltődés.
  • A megjelenő információk a lényeg legyen, ami segíti a könnyű döntést.
  • Bizalmat ébresszen.
  • Ne maradjanak a vevőnek kétségei (egyértelmű legyen termék adatok, szállítás, stb.)
  • Külön jó pont, ha a rendszer felismeri a régi vevőt és személyre szabott ajánlatot ad.
  • A kattintható gombok (megrendelés, kosárba tétel) kiemelkedjenek.
  • Az adatok vásárláskor könnyen és gyorsan megadhatók legyenek.

Hogy a fentebbiek maradéktalanul megvalósuljanak, szükséges a tervezés további része, és hogy a webáruház elkészítői teljes szinkronban működjenek együtt. Amennyiben csak egy kis webshopod van, vagy lesz, és teljesen egyedül csinálod, elkerülhető az egyeztetéssel járó többletmunka. A tervezés azonban nem, s mivel rád hárul az, hogy mindenre figyelj, csak akkor klappol minden, ha pontról-pontra leírod, és saját útmutatót készítesz.

 

Mielőtt belevágsz

 

Tudd, hogy az itt leírtak közül a legtöbb webáruház tulajdonos amikor elkezdte, sokukat nem ismerte, vagy csak menet közben építette be. Számodra itt a lehetőség, hogy jó időben felkészülj, és ez felbecsülhetetlen előny, már az elejétől fogva. Lényeges, hogy ami jól beválik, azt következetesen használd, és amin változtatni, fejleszteni kell, azt tedd meg!

De nem csak a tudás számít, és a belefektetett munka, hanem a szenvedélyed, és az az érték, amit közvetítesz. Ez egy olyan értékesítés, amely sokrétű, de nagyon jó profitszerzési lehetőséggel. A jó hozzáállás a webáruház készítéséhez nagyban meghatározza, milyen eredményeket fogsz elérni.

Nem baj, ha mindent nem tudsz előre, és az sem, ha nem minden tökéletes. Mindenképpen lesznek változók, melyek a valós használat közben merülnek fel, és utólag kell hozzáigazítanod a rendszeredet. De ezek számát minimalizálni tudod, amennyiben jól felkészülsz, tervezel, és előkészítesz, mielőtt fejest ugranál az egészbe. webáruház indítás

Az adatvédelem áttekintése

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa Neked. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismernek Téged, amikor visszatérsz a weboldalra, és segít megérteni, hogy a weboldalunk melyik része számodra a leghasznosabb

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával megtekintheted/módosíthatod.

*A számítógépedről az összes cookie törlését a böngésző szerkesztésénél a beállítások gombra kattintva a tartalombeállítások / cookiek kezelése / összes cookie adat oldalon teheted meg.