Tartalomfogyasztás és okostelefon

 

A webáruházak többségének a mobil eszközök sikere hatalmas forgalmat eredményez.

Amikor megjelentek az első telefonok, illetve „téglafonok”, még nem is tudtuk elképzelni, hogy valaha akár netezhetünk is mobil készülékeink segítségével. Sőt, abban az időben talán azt sem tudtuk, hogy mi az az internet. Ma azonban napi szinten lépünk fel a világhálóra.

Gondoljunk csak arra, hogy Te naponta hányszor kapod elő csak úgy a zsebedből a kis kütyüt, hogy híreket olvass, hogy valakivel kapcsolatot tarts a neten, esetleg információt szerezz bármiféle témáról, mely éppen foglalkoztat.

Mondok pár példát:

Elromlott a mosogatógép? Nem bajlódsz azzal, hogy leülsz a gép elé, bekapcsolod, megvárod, míg betölt. Talán nem is vagy otthon, így erre esélyed sincs. Mit teszel? Mobilinternet (esetleg WiFi) bekapcs és már pötyögöd is a keresőbe, hogy „mosogatógép szerelő”.

mobilbarát webáruház

Nekiállsz feltúrni az összes bevásárló központot és órákat bóklászol és olvasgatod az árcédulákat és döntésképtelen helyzetbe hajtod magad, mindezt mobilon otthon egy kényelmes fotelben, vagy a metrón utazva pár megálló közt a mobilbarát webáruházak által játszi könnyedséggel meg tudod tenni. Ez az amiért jó a responsive webáruház.

Mobilbarát webáruház hatalmas térnyerése

Egy kutatás a „Jelentés az internetgazdaságról” címet kapta és felfedte, hogy a legtöbben a hírportálokat böngészik rendszeresen, persze nem meglepő. Érdekes megfigyelés, hogy a netes felhasználók nagy része (70%-a) nem tölti le a hírportál alkalmazását, csak a böngészőben olvas. Mert gyorsan akar információhoz jutni. Gyorsan akar mobilbarát webáruházakban böngészni, és már nincs idő arra, hogy lassú szervereken üzemelő ósdi webáruházakra várjunk.

Az internetes vásárlás hatalmas térnyerését az is igazolja, hogy sok a pozitív visszajelzés és vélemény miatt az emberek bizalma megnőtt e tekintetben, pedig eleinte sokan tartottak tőle. Ráadásul mennyivel kényelmesebb a kedvenc foteledből kiválasztani egy pulcsit egy gyors webshopban, mint az üzletben kóvályogva!

Az okostelefonok mindig nálunk vannak, ezért bárhol és bármikor utánanézhetünk akárminek, sőt, akár a buszon ülve el is intézhetjük a heti bevásárlást amire .

Na ezért jelentkeznek sokan a webáruház készítés olcsón szolgáltatásunkra. Mert lépni kell, az internet gyorsul.

Fő profilom az Opencart és a WooCommerce webáruház készítés. Főként ezekről a webáruház motorokról írok, néha néha kitekintve a webáruházakon túlra. Webáruház készítés, fejlesztés, módosítás témában keress bátran elérhetőségeimen!

A * jelölt mezők kitöltése kötelező

Hasznos volt amit olvasott? Szeretne webáruházat?

Kérje ingyenes ajánlatunkat webáruház készítésre, módosításra, fejlesztésre!

Amennyiben szakmai felkészültségünk meggyőző, kérje ajánlatunkat webáruházának kivitelezésére!

Rólunk és írásainkról

Mi egy teljes körű szolgáltatást nyújtó ügynökség vagyunk, impozáns digitális marketing megoldásokat nyújtunk. A győztes megoldások és a tapasztalatok segítik nagyszerű eredményeinket honlapkészítés és webáruház készítés területén amiből itt infókat is olvashat.

    BESZÉLJÜK MEG, MOND EL VÉLEMÉNYED!

    Ellenörző kód * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

      Segítünk, hogy webáruháza még jobb eredményeket érhessen el, a keresési eredmények még több látogatót hozhassanak.

      Írásainkból

      ELOLVASOM MIND
      AllWebáruház Opencart
      e-számlázás

      Még te is papír alapon számlázol?

      Szinte hihetetlen, de még ma is találkozni olyan vállalkozásokkal, akik papír alapon állítják ki a számláikat. Ez alól a webáruház…
      Tovább olvasom
      jo webáruház titka

      Webáruház sikerességének titka

      Webáruház sikerességének titka nem abban rejlik, hogy az áraink jobbak mint a konkurenciáé. Hiszen hiába jobb az ár, ha a…
      Tovább olvasom
      Journal webáruház készítés

      Opencart Journal webáruház sablon

      A szóban forgó sablon annyira népszerű, hogy mi sem mehetünk el szó nélkül mellette mint ahogy egyszer már írtunk is…
      Tovább olvasom